Az élet minden ember számára véges, ahogy telnek az évek egyre idősebbek leszünk és tudatosul bennünk, hogy egyszer mi is elmegyünk. Pár napja olvastam egy „nagy ember” írását, amiben ő úgy fogalmazott: „Ha mindennapunkat abban a tudatban élnénk, hogy meghalunk, akkor mindenki az utcán üvöltve futkorászna”. Véleményem szerint arra akart ezzel utalni az író, hogy hiába ismerjük az életünk körforgását, de attól függetlenül nem akarjuk elfogadni a halál gondolatát és inkább szemet hunyunk az elmúlás felett, mert úgy könnyebb.

Mindenki számára átértékelődik a saját élete, amikor találkozik az elmúlással, akár halálközeli élmény kapcsán, vagy amikor egy közeli szerettét elveszíti. Egy olyan megmagyarázhatatlan és megfoghatatlan érzés keríti hatalmába az embereket, amit addig soha nem éreztek. Minden bizonnyal ez az a pillanat, amikor elgondolkodunk azon, hogy az életünk véges és csak egyszer élhetjük át. Próbáljuk úgy alakítani és formálni, ahogy azt erőnk és a lehetőségek engedik. Mivel a földilétet nem osztogatják és nincs olyan ember, aki tombolán nyerte volna, ezért fontos, hogy mindenki megbecsülje.

Cikkem írását az ihlette, hogy a minap olvastam egy bejegyzést a temetkezési szokásokról, törvényekről, amiben leginkább a hamvasztásról volt szó és annak újabb szabályairól.
Nem tudtam volna megtenni, hogy „ne ragadjak tollat” és ne írjam le véleményemet a közelmúltbeli felvetések kapcsán.

Egy belügyminisztériumi rendelet tervezete szerint 90 napon belül a hamvasztást követően a hamvakat el kell temetni, vagy az eltemetésre kötelezett részére ki kell adni. Ha az eltemetésre kötelezett a hamvak elhelyezéséről nem gondoskodik, a hamvak birtokosa kezdeményezheti az önkormányzatnál az urna temetési helyre történő elhelyezését.

Természetesen az még nem derült ki, hogy mi a teendő abban az esetben, amikor az eltemetésre kötelezett hozzátartozó magához veszi a hamvakat, majd hazaviszi, és nem akarja eltemettetni azokat. Nem tudni, hogy különböző szankciókat akarnak-e ebben az esetben bevezetni, vagy találnak-e majd a hozzátartozók olyan „kiskapukat”, amelyek a rokonok akaratát segítik elő, de az tény, hogy a felvetések szerint nem lehet otthon tárolni szerettünk földi maradványait.

Vannak emberek, akik kifejezetten saját hamvasztásuk mellett döntenek, hogy utána gyermekeik otthon tudják tárolni azokat, ugyanakkor akadnak olyanok is, akik a hamvakat felhasználják egy festmény készítésekor.

Ma már az sem meglepő, ha ékszert készítenek emberi hamvakból, vagy kegyeleti ékszerekben helyeznek el azokat. Persze vannak olyanok, akik a fentieket olvasva elrettentőnek tartják ezeket a módszereket, de higgyék el számos olyan személy létezik, akinek halála előtt ilyen „nem mindennapi” kívánságai vannak, amelyeket a hozzátartozók maradéktalanul teljesíteni szeretnének.

A temetésnek a gazdasági vonzataira is kitérnék, hiszen akadnak olyanok, akik azért viszik haza a hamvakat, mert nincs elegendő pénzük olyan temetésre, amit méltónak találnának elhunyt szerettük számára.