Életről és halálról mesélnek a szicíliai múmiák
Úgy tűnik, beérik az öt éve tartó Sicily Mummy Project gyümölcse. A Dario Piombino-Mascali antropológus vezette kutatás elsősorban arra kereste a választ, hogy mit ettek, miben hunytak el és hogyan bántak halottaikkal a 16. és 20. század között élt magas rangú szicíliaiak. „Ezek a múmiák egyedülállóak a biológiai és történeti kutatást illetően” – mondta el Piombino-Mascali, aki szerint az elhunytak földi maradványainak pontos tanulmányozása során rengeteg új információval gazdagodhatunk a szigetlakók mindennapjaival kapcsolatban.
A múmiákat röntgensugarakkal és komputertomográfiával (CT) elemezték a szokásos invazív mintavételi módszerek és a boncolás helyett, a radiográfiás technikák nagy előnye ugyanis, hogy roncsolás nélkül ismerhetők meg az addig rejtve maradt információk. A legkorábbi eset 1559-re keltezhető, ekkor kezdték el a kapucinus szerzetesek mumifikálni a papokat, a nemesi és polgári személyeket, biztosítva ezzel az elhunyt túlvilági életét.
S hogy miről is mesélnek nekünk a szicíliai múmiák? Elsősorban a jó étrendről – summázta Piombino-Mascali, akinek nemzetközi kutatócsapatában német, amerikai és brazil szakemberek vettek részt. Mint az a kutatásból kiderült, a magas társadalmi rétegekből származó szicíliaiak életének egyik legfőbb jellemzője a kiegyensúlyozott táplálkozás volt, amiből nem hiányzott a hús, a hal, a gabonafélék, a zöldségek és a tejtermékek sem.
A gasztronómiai sokszínűségnek azonban ára volt. A csontok radiográfiás vizsgálata ugyanis kimutatta, hogy az elhunytakat köszvény és csontbetegségek kínozták, amelyek Piombino-Mascali szerint a preindusztriális társadalmak esetében az előkelők és a középosztálybeliek között gyakori betegségeknek számítottak. A vagyon ráadásul az öregedéstől sem védett meg: a múmiák több mint kétharmadánál degeneratív elváltozások voltak megfigyelhetők – mutatott rá a kutató.
A kutatás további érdekességeket rejtett. A radiográfiás vizsgálatok kiderítették, hogy az egyik, a 19. század fordulóján élt, negyvenes éveiben elhunyt férfi halálát plazmasejtes daganat, myeloma multiplex okozta. De ami igazán meglepő volt, az az, hogy a Kínában és Törökországban előszeretettel használt, Szicíliában meglehetősen ritkának számító hegyi pacsirtafű maradványait sikerült kimutatni az egyik múmiánál. Karl Reinhard, a Nebraska-Lincoln Egyetem munkatársa szerint ez arra utal, hogy az újkori szicíliaiak ismerték a gyógynövények ezoterikus hatásait, sőt szőlőpürét is használtak a rákos, illetve a szív- és érrendszeri megbetegedések kezelésére.
A mumifikálás a következőképpen zajlott: a tetemet egy szellőztetett kamrába helyezték, eltávolították a testfolyadékokat, s babérlevéllel vagy szalmával töltötték meg a testet, hogy megőrizzék formáját és harcoljanak a szagok ellen. Hónapokkal később ecettel átmosták, ünneplőruhába öltöztették, majd koporsóba tették, esetleg a falról lógatták le. A technika később változott, az egyik 1920-ban, tüdőgyulladásban elhunyt kisgyermeket például vegyszerekkel balzsamozták be, hogy jobb állapotban őrizhessék meg az utókornak.
Forrás: www.mult-kor.hu/20130204_eletrol_es_halalrol_meselnek_a_sziciliai_mumiak