Először Bicska Maxi szerepében emlékszem rá a hajdani Petőfi Színházból. Akkor már nemcsak nagy híre, de nagy színészi tapasztalata is volt. Szülővárosában, Szegeden gyermekként fellépett az ünnepi játékokon, tizenhat évesen már szerződtette a Városi Színház, a következő évben végzett az Országos Színészegyesület iskolájában. Szeged után kisebb vidéki városokban játszott, majd 1949-től 1952-ig a Miskolci Nemzeti Színház tagja. Utána az Ifjúsági Színház, majd a Petőfi Színház következett. 1964 óta volt a Nemzeti Színház társulatának tagja. Utoljára Styx Jankóként mulattatott a Pesti Magyar Színházban.

Nagy komikus és nagy nevettető, elmélyült emberábrázoló és a publikum mulatságáért bármire képes játékos volt egy személyben. Azok közül a régi nagyok közül való, akik egyesíteni tudták az igazmondást a szórakoztatással. Sőt, úgy gondolták, a kettő egymás nélkül el sem képzelhető. S nem feltétlen ők tehettek róla, ha a kettő a napi színházi gyakorlatban mégis szétvált, ha megoszlott a közönség és a közvélemény, ha a nézők egyik része elutasította, olcsónak találta azt, amit a sokaság élvezett, a tömeg pedig hajlandó volt újra és újra ugyanazokon a bevált patronokon kacagni. Agárdy Gábor nyertese és vesztese egyaránt volt az ízlés e megoszlásának. Egyaránt volt nagy művész és lenézett ripacs. Ami ugyanannak a nagyságnak is lehetett két oldala.

nol.hu