A paródia mestere, aki szívesen alkalmazta a pantomim elemeit is. Számait a legapróbb részletekig önmaga dolgozta ki. Sok emlékezetes alakítása közt az egyik Csehov-paródiája, „Ványadt bácsi” alakjának megelevenítése.

Családja éttermeket vezetett, ő maga autószerelőnek tanult, majd pankrátor lett. Élt Észak-Afrikában, pantomimes volt Belgiumban, itthon artistaként és parodistaként volt ismert. Marksteinből lett Markos, külföldön Joe Stan volt a neve, nekünk itthon Bagaméri volt, és az a fantasztikusan sokoldalú nevettető, akinek neve már régóta fogalommá vált: Alfonzó.

Felsorolni sem tudjuk alakításait, paródiái számolatlanul jutnak eszünkbe, de mindegyikhez társítjuk a minőségi meghatározást. Egyetlen gesztussal, szemöldökfelvonással is emlékezetbe tudta vésni magát. Mozdulatainak erejét kalandos életének tapasztalatai adták, amikért kemény munkával, fegyelemmel és kitartással fizetett.

Az 1912. febr. 28-án, Markstein József néven született kis Alfonzó már gyerekként hozzászokott a munkához, hiszen családja Klauzál-téri libás üzletében mindig bőven volt tennivaló. A gondos igyekezet hamarosan egy, a Garai téren álló vendéglőt hozott a családnak, majd egy hatalmas kerthelyiséges vendéglőt a Stefánián.

A kis Alfonzó szabadidejében gyakran múlatta idejét a közeli moziban, vagy barátaival a ligetben, ahol artistáskodni kezdett. Ezt nem tehette sokáig, mert szülei hamar autószerelő tanoncot kreáltak belőle. Akkoriban volt az is, hogy sportoló nagybátyja duzzadó izmait látva birkózó akart lenni, kezdésként pedig az MTK birkózócsarnokában próbált szerencsét.

Majd súlyemelő vált belőle. Mikor pedig kitanulta az autószerelés mesterségét, apja Franciaországba küldte.

Rövid kalandozás után hazatért, és a birkózást némi cirkuszi pankrátorkodással egészítette ki. Nevét is ekkoriban változtatta Markos Józsefre. Az Alfonzó pedig egy újsághír alapján jött, amikor azt olvasta, hogy meghalt XIII. Alfonz, spanyol király, ő azt gondolta, hogy „Ha meghalt a király, éljen a király!” – és egy „ó” betűt utána toldva alkalmazni kezdte művésznevét.

Katonaság és némi Észak-afrikai tartózkodás után a Royal Revü Színházban, a Vidám Színpadon majd a Kamara Varietében lépett fel, 1951-től pedig a Vidám Színpad tagja volt. 1956-ban elhagyta az országot és 1958-ig Belgiumban lépett fel pantomimesként. 1958-ban a Fővárosi Operettszínházban szerepelt, majd ismét a Vidám Színpadhoz szerződött. A Budapest Táncpalotában önálló műsora volt.

Az utca emberét mutatta be az utca taglejtéseivel, nyers arcjátékával. Ő volt a legelső, aki a külvárosok gesztusait és mimikai világát beemelte a művészetbe. Nagy mulattató volt, szinte egyszemélyes nevetéskutató intézet.

A humor laboratóriumát hordta magával a pesti tömegközlekedésben gyalogosan, mivel úgy több élményben lehetett része. Gyakran álldogált metróaluljárók oszlopának támaszkodva, úgy figyelve a járókelőket. Témája mindig az utcán hevert.

Ezerféle arcát, mégis összetéveszthetetlen egyéniségét számos film őrzi meg nekünk. Ilyen a Dollárpapa, a Meztelen diplomata, az Én vagyok Jeromos, a Hahó, Öcsi!, de leginkább a Kemény kalap és krumpliorr, amit a köznyelvben csak Bagamériként hívunk.

Fia, a humorista Markos György elbeszéléseiből szigorú, fegyelmezett, de nagyon igazságos és következetes emberként ismerjük. Olyan vonalasnak, egyenesnek és egészséges kritikájúnak, amilyen rajta kívül nem is létezik.

szeretlekmagyarorszag.hu