Vallások szerint
241 Ki ragyogni látod...
1. Ki ragyogni látod élted csillagát,
Halljad a természet hathatós szavát:
A gyenge és erős, félékeny és a hős
Meghal egyaránt.
2. Légy gazdag vagy koldus, szolga vagy király,
Ifjú vagy elaggott, izmos vagy szikár:
Egy csapás, és elejt és rideg sírba ejt
A kemény halál.
3. Mint az őszi szellő fák zöld levelit
Elhordja, úgy járnak szinte ékeid.
A tilost ne keresd és tovább ne szeresd,
Mert az elmerít.
4. Nézd a föld virágát, mily hamar virít:
Alig vetted észre szende ékeit,
Fonnyadni siet már, szívből sajnáljad bár,
Hogy vigyázz, tanít.
5. Ne ígérj magadnak hosszú életet,
A halál veled jár, s észre sem veszed:
Hogy élted fonalát elmetszi, nem lesz gát
Semmi érdemed.
6. Hát Istentől rendelt célodhoz siess:
Örömet mulandó jókban ne keress;
Hogy, ha int az óra, a bírói szóra
Bátran ott lehess.
239 Én esendő, árva lélek
Én esendő, árva lélek, jaj nekem, jaj hol vagyok?
Elborult az ég felettem, föld alólam elfogyott.
Minden, amit úgy szerettem, minden olyan messze van!
Itt vagyok az Úr kezében, árván, pőrén, egymagam.
Hogy kihűlt a földi érzés, hála, jóság, tisztelet!
Kik szerettek s kit szerettem, minden, minden elfeled.
Nincs hűség az emberekben, ha koporsónk zárva van!
S én itt állok a sötétben bűneimmel, egy magam.
Még a testem ki se vitték, még koporsóm szegezik,
S már a Bíró kéri számon sáfárságom éveit.
Merre fussak, hova bújjak, hol találok rejteket?
Hogy takarjam el az Úrtól szörnyű pőreségemet?
Ó, de mégis, sugár gyúlad, fut a gyilkos éjszaka:
Védő karját felém nyújtja ő, a Bíró, ő maga.
Homlokomon megtalálja híveinek szent jelét:
Bűneimnek durva foltján átragyog a szent pecsét.
Igen, igen, bűnbe estem, halmoztam a bűnöket,
De soha meg nem tagadtam a keresztény szent hitet.
Soha tőled el nem álltam, én kegyelmes Krisztusom,
Homlokomon a keresztség örök fényét hordozom.
Most e drága, tiszta hitnek fátyolába öltözöm,
Ez legyen a lakomára menyegzői köntösöm.
Minden bűntől bánatomnak omló könnye mosta meg.
Tied vagyok, édes Jézus, hívd magadhoz lelkemet!