A katolikus egyház a gyászolók fájdalmát a méltó temetési szertartás elvégzésével Krisztus örök életet adó ígéretéhez kapcsolja. Ezt imádsággal kísérjük. Katolikusok számára az elhunytért való imádság is fontos, ennek lényeges eleme a szentmise (gyászmise). Amikor elhunyt szeretteinket gyászoljuk, gondoljunk arra, amit a temetők bejáratán olvashatunk: Feltámadunk! Örök életünk van.

Fontos az elhunyt lelki üdvéért mondott szentmise, melyet nem csak a temetéshez kapcsolódva, hanem később is rendszeresen (pl. az elhunyt halálának évfordulóján) érdemes kérni, ez is hathatós segítője örök boldogságának és többet ér minden sírkőnél, virágnál, koszorúnál, gyertyánál, arra az elhunytnak nincs szüksége, de az érte mondott imára igen, az nyúlik csak át a halálon.

A temetőben történik az elhunyt felravatalozása, melyet végezhetünk nyitott vagy zárt koporsóval. Nyitott koporsós ravatalnál van jelentősége a szemfedőnek, mivel ezzel a textillel takarjuk le az elhunytat a koporsóban. Így csak azok a hozzátartozók, barátok, ismerősök tudják megtekinteni az elhunytat, akik az Ő koporsójához lépve, felemelik a szemfedőt.

Az elhunyt koporsóját a ravatalozóban megtartott búcsúszertartás után halottaskocsiba helyezik, és örök nyughelyére, a sírhelyhez az utolsó útján elkíséri a szertartást lebonyolító pap vagy polgári búcsúztató személy és a gyászoló család tagjai. Itt történik meg a koporsó leengedése a sírba, s végül az utolsó búcsúzás, melyet jelképesen egy marék föld koporsóra szórásával, vagy egy szál virágsírba ejtésével végeznek el a közeli családtagok. Ezután a temetői személyzet megkezdi behantolást. A sírhelyet azután megjelölik a sírjelzővel, majd a sírra elhelyezik a hozzátartozók által hozott koszorúkat.

Általában a szertartás lezárásaként, itt nyilvánítanak részvétet a család részére a temetésen megjelent hozzátartozók és ismerősök.

A halálozást az elhunyt lakóhelye szerinti plébánián kell anyakönyveztetni, ők az illetések a temetésre is, de lehet máshol is kérni, ez esetben a másik plébánián szabadon dönthetnek, tudják-e vállalni a temetést. A területileg illetékes helyen a temetés akkor tagadható meg, ha az elhunyt illető nyilvánosan és véglegesen elfordult az Egyháztól, nyilvánosan gyalázta az Egyházat, a vallásos embereket bántotta, gúnyt űzött a kereszténységből és egyházi temetése közbotrányt okozna.

A temetéshez kapcsolódik a csendítés és a harangvers a gyászolók kívánsága szerint. De amennyiben az elhunytnak nem egyházi temetése lesz, sem csendíteni sem verset húzni nem lehet.

A katolikus szertartás szerint a temetés az utolsó kenet felvételével kezdődik, amelyet közvetlenül halála előtt vesz fel az elhunyt. Ezt követően méltó körülmények között felravatalozzák és búcsúztatják a halottat. Ez minden esetben pappal és kántorral történik. Ezt követően a halottat végső nyughelyére helyezik, és a sírnál is végső búcsút vesznek tőle.

A temetés napján a római katolikus templomban gyászmise. Ha a család ezt kéri. A mise kb. 40-45 perces. Adott időpontban pedig a temetés. A közeli hozzátartozók a ravatalozóban vannak, a többiek előtte. A pap mond imát, a kántor énekel, a gyászolókat is imára szolítja fel. Ennek végeztével jön a halottas kocsi, beteszik a koporsót, vagy a hamvakat. Felteszik a kocsira a koszorúkat, csokrokat és elindulnak a sírhely irányába. Először a ravatalozóból jönnek ki a családtagok, utána a többiek. A sírhelynél megállnak, a pap mond még pár szót, majd lehelyezik a koporsót/ urnát és elföldelik. Ráteszik a koszorúkat. A részvétnyilvánítás családtól függő. Megjelenés fekete ruhában, ez gondolom reformátusoknál is így van. A temetés kb. 30-40 perc.

A görög katolikus szertartás hosszabb és énekesebb, a római rövidebb és szónokiasabb.