Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet,
de a kegyetlen halál mindent összetépett.
Csoda volt, hogy éltél, és bennünket szerettél,
nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél.
Egy reményünk van, mi éltet és vezet,
hogy egyszer majd találkozunk veled.
 

A bölcsőtől a koporsóig
Minden múlandó, illanó itt.
Ma még jövő, holnapra múlt,
A tarka lepke porba hullt.
 

"Ami bennem lélek, veletek megy; ott fog köztetek lenni mindig.
Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak;
megtalálsz a falevélben, mikor lehull;
meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik;
s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani."
/Jókai Mór/
 

"Hogy újra légy,
csak egy szó kellene,
s olyan szó nincs."
/Szabó Lőrinc/
 

"Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal,
És mégis élt, amíg mellette volt egy angyal.
Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata:
Mikor a nap lemegy, beáll az éjszaka."
/Victor Hugo/
 

Nagyon akartam élni még,
Érezni szívetek melegét.
Nem adta a sors nekem,
Elvámolta az életem.
Búcsú nélkül kellett elmennem,
Őrizzetek szívetekben.
 

Meghalni könnyebb, mint örök búcsút venni attól, kit igazán szerettünk.
 

Az ő szíve pihen, a miénk pedig vérzik, a fájdalmat csak az élők érzik.
Nem az a fájdalom, melytől könnyes lesz a szem, hanem amelyet szívünkben hordunk egy életen át, csendesen. Hisz kinek a kisfiát fedi a sírhalom, csak az tudja milyen az igazi fájdalom!