Zsidó temetési szertartás
A temetés
Maga a temetési szertartás "az ítélet elfogadása (cidduk ha-din)". Az imák és a halotti búcsúztatók (heszpéd) rendszerint igen rövidek, bár jeles halott esetében, amikor sok szónok van, a beszédek együtt igen sokáig tarthatnak.
Visszatérsz a földbe - olvasható a Tórában ebből következik, hogy csak földbe szabad temetkezni, bele, minél közvetlenebbül bele a földbe. A régiek pusztán vászonba göngyölték a meztelen holttestet. Sok községben koporsó nélkül temetkeztek még a második világháború előtti időkben is. Van ahol a koporsó alsó deszkáját kiveszik a sírból, hogy a tetem közvetlenül érintkezzen a földdel. Máshol lyukakat fúrnak a koporsódeszkákba. A halott legalább jelképesen kerüljön azonnal vissza a földbe A bebalzsamozást a hagyomány tiltja. A halotthoz hozzátartozik a vére is, amit vele együtt kell eltemetni.
A hagyomány szerint megbecstelenítésnek számít nyitott koporsóban közszemlére tenni a halottat. A bölcsek ezt úgy magyarázzák, hogy a nyitott koporsóhoz nemcsak a barátok járulhatnak, hanem ellenségek is, akik becsmérléssel vagy gúnnyal illethetik a testet, és tiszteletlenül viselkedhetnek a halottal szemben. Bár a nyugati kultúrák többségében ez a megbecsülés jele, a zsidók nem tekintik annak.
A hamvasztás szintén tilos. A halottat földbe kell eltemetni. Az előírás – „Bizony, por vagy, és vissza fogsz térni a porba!” (1Mózes 3:19.) – hangsúlyosabban is ismétlődik: „Okvetlenül temesd el…” (5Mózes 21:23.) Ha mégis hamvasztás történt, és a hamvakat nem a földbe temették, hanem urnában helyezték el, vagy a tengerbe szórták őket, az elhunyt családjának nem kell sivát tartania.
A boncolást az elmúlt századok rabbinikus törvényei szigorúan tiltották. A halál után végzett vizsgálatokat a halott megszentségtelenítésének tekintették. Később engedményeket tettek, mert bebizonyosodott, hogy a boncolással olyan ismeretekhez lehet jutni, amelyek segíthetnek mások életének megmentésében. Megengedett tehát a boncolás az örökletes betegség miatt bekövetkezett halál esetén – a túlélő hozzátartozók gyógyítása érdekében -, továbbá akkor, ha az illető ország polgári törvényei szükségessé teszik, például bűncselekmény gyanúja esetén. Ha a boncolás tilalmát a fenti okok miatt nem veszik figyelembe, a következő szabályok szerint kell eljárni:
A vizsgálathoz az ember testéből a lehető legkevesebb anyagot szabad felhasználni
A test összes eltávolított részét a vizsgálat után vissza kell helyezni
A törvényszéki boncolás kivételével a család engedélye, elletve az elhunytnak a halála előtt megadott hozzájárulása nélkül nem szabad boncolni.
Halott mellett nem szabad fölvenni az imakendőt (tallit), a temetőben sem, még temetésen sem, bár ez szertartás: gúnyt űzne az elhunytból, aki már nem tehet eleget az előírásoknak.
A temetés nem más, mint „a halott elkísérése (halvájat ha-mét / leváje)”. A sírhoz a Chevra tagjai viszik a koporsót, férfiak a nők koporsóját is, ortodox szertartás szerint is; vállon, így is nevezik őket (kattafim).
A halott elkísérése – minél messzebbre – szintén kegyes kötelesség. Bárki meglát egy temetési menetet menjen vele egy darabon : igazi irgalmasság (heszed sel emet), amit tesz, mert viszonzása nincsen (Rasi, ad Gen. 47,29). Temetéskor a lehető leghosszabb, kanyargós úton kell a sírhoz kimenni. A gyászmenet egy régi hagyomány szerint hétszer áll meg útközben, minden megálláskor, és a sírnál is, elmondják a 91. zsoltárt. Vannak, akik a sírtól távozóban is megállnak hétszer. Napjainkban a szertartásból három megállás lett, az is csak a szigorúbban hagyományos temetéseken. Régen zenészek – klezmerek – is kísérték a temetési menetet, kivált a keleti hagyományokat őrző községekben.